n é gy sz á z h e t v e n e d i k movie day 002
Ééééés folytatódjon a filmajánló egy másik nagy kedvencemmel aaaaz...
EGYENESEN ÁT
Kicsit abszurd film volt, vagyis nem tudom mi lenne a legjobb szó rá. Páromnak nem igazán tetszett, de nekem annál inkább. Leginkább azért akartam megnézni mert Nina Dobrev játszik benne, akiről ugye tudjátok hogy nagy kedvencem a Vámpírnaplók kapcsán, tehát egyértelmű volt, hogy megnézem. A film asszem 5 orvostan hallgatóról szól akik játszanak a halállal.
" Néhány orvosegyetemista bátor és őrült kísérletre szánja el magát. A halál utáni élet érdekli őket, hát próbaképpen meghalnak. Mindez persze laboratóriumi körülmények között zajlik, a barátaik meg ott vannak mellettük, és a megfelelő pillanatban mindig újraélesztik őket.
De lassacskán rá kell jönniük, hogy a bátorságuk vakmerőség volt. Átjutottak a túloldalra, és sikerült visszajönniük, de valami olyasmit hoztak magukkal, amire nem készültek fel. A halál ott marad velük, és hiába élnek, nem tudnak megszabadulni tőle... "
n é gy sz á z h a t v a n k i l e n c e d i k movie day 001
Sziasztok. Számomra ez az év abszolút de jó volt filmek terén. Összegyüjtöttem nektek pár filmet amit idén láttam (lehet, hogy nem mindegyik ideji film csak én láttam most mert ide később ér el az info xd) Lényeg lényege, hogyha nem tudjátok mit nézzetek egy hideg hétvégi estén, itt van pár film ami nekem naaagggyyoon elnyerte a tetszésemet sőt, imádtam!
az összes film a felsoroltak közül megtalálható ncoren én onnan hackeltem le őket :D
Valerian és az ezer bolygó városa
Kezdésnek le kell szögezni, hogy én nem szeretem a fantasy tipusú filmeket, és ez határozottan olyan tipisú hisz űrlények meg minden féle valótlan dolog van benne, de ez mégis megfogott. Lehet azért mert szeretem Cara-t aki a női főszereplő plusz ez a Valerian figuri se néz ki rosszul. De a történet is egy tipik izgalmas történet volt számomra, plusz full HD-ba nagyon élvezhető mert nagyon szép színdús a film. Ez volt az első film amit megnéztünk az új tvnken mert a párommal vettünk valami baszott nagy csúcs szuper 4k-s tv-t én nem értek ehez de ő nagyon keni vágja hogy ez valami fullos tv, lényeg lényege, hogy tényleg szépen átadta a filmet.
"Valerian és Laureline a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki hagyományos értékrendje miatt, no meg ismerve Valerian kusza nőügyeit, folyamatosan visszautasítja.
Parancsnokuk útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folyamatosan növekvő metropolisz a világegyetem négy sarkából érkező ezernyi különleges fajjal. Az idők során az Alpha 17 milliós lakosa összekovácsolódott - egyesítették képességeiket és technológiájukat a fejlődés érdekében. Sajnos azonban az Alphán nem mindenkinek ugyanaz az érdeke, láthatatlan erők dolgoznak a háttérben, amelyek hatalmas veszélyt hozhatnak az emberiségre..."
Ez lett volna a film rövid ismertetője, remélem nektek is fog annyira tetszeni mint nekem :3
n é gy sz á z h a t v a n ny o l c a d i k
Hey there. Whats up? Hihetetlen hogy eeeennyi év után is képes vagyok írosgálni ide :D Ma a barátom nagyoon sokáig dolgozik este szóval egyedül ülök itthon és éppen jobb dolgom nincs. De már nagyon elszoktam ettől, szóval nem is tudom mit lehetne mesélni. Már nem olyan vagyok mint régen, hogy minden jön magától legfőképpen a hülyeség. Így 20 és fél évesen kezdek megkomolyodni vagy mi fene. Jó mondjuk az utóbbi időben (sajnos) ezt a szükség is megkívánta elsősorban azért mert összeköltöztünk a párommal. Nem azt mondom, hogy nehéz dolog ellátni magunkat de azért mégiscsak más. Plusz a barátomnak nemrég volt egy balesete ami miatt huzamosabb időre kórházba került ezért írtam azt, hogy sajnos a szükség megkívánta, mert nem túl buli minden reggel 3kor kelni hogy bemenjek hozzá a kórházba kocsival pest tőlünk legtávolabb eső felére, úgy hogy az ideg belém volt állva, mert többször műtötték, stb. Mivel több csigolyája eltört, pár meg megrepedt így tényleg komoly volt a helyzet. Néha még önmagunkról is nehéz gondoskodni nem még egy másik felnőtt személyről szóval igényelt egy kis komolyságot a dolog, de szerencsére már minden rendben van, semmi baja a kis prücsöknek <3.
Hogy velem mi a helyzet? Éppen suliba járok lol még mindig igen. Felnőttképzésre ami olyan mint az okj de mégse ugyanaz, de fogalmam sincs mi a különbség hogy az igazat megvalljam.
n é gy sz á z h a t v a n h e t e d i k
Jaj hát tudjátok hogy ezek a tagek vagy kérdések és válaszok vagy mi a neve soseeeem mennek ki a divatból szóval itt van még egy amit kitöltök mintha eddig nem töltöttem volna ki vagy 20at de sebaj a 21. is fontos biztosan alaposan megismerjetek :D Akinek tetszik vigye el, töltse ki, és írja meg ha kitöltötte, hogy el tudjam olvasni :3
1. Mi a kedvenc gyertyaillatod?
Hu tegnap vettem barackos-passion fruitosat és annak nagyon jó illata van, szóval jelenleg az.
2. Melyik női hírességet fogadnád el testvérednek?
Vanessa Morgent azaz Tonit a Riverdaleből hát baszki ha van jó csaj akkor az ő.
3. Melyik férfi hírességet fogadnád el testvérednek?
Ian Somerhaldert de basszus ő nem csak a tesom lenne... :D
4. Szerinted mennyi idősen fogsz megházasodni?
25-35 éves korom között, remélem.
5. Ismersz gyűjtögetőt?
anyukám is az soha nem lehet semmi kacatot kidobni mert "jó lesz az még".
6. Tudsz spárgázni?
nem :(
7. Mennyi idősen tanultál meg biciklizni?
5 éves korom körül
8. Hány óceánban úsztál már?
szerintem eddig még csak egyben :D
9. Hány országban voltál már?
7-ben.
10. Van a családodból valaki a hadseregben?
a nagymamám dolgozott a honvédségnél de ezen kívül nincs
ha érdekel a további 40 kérdés akkor kattint a bővebbenre :3
n é gy sz á z h a t v a n h a t o d i k
Huh már ha 1000éve nem volt zeneajánló akkor sose. Najó igazál 1 év 3 hónapja volt utoljára azóta lehet megszerettem pár zenét.. :D
ZENEAJÁNLÓ
n é gy sz á z h a t v a n ö t ö d i k
Persze most is tanulnom kéne az érettségire de hát na nem olyan egyszerű a dolog :( Pedig azért kapcsoltam be a gépet hogy zanza.tv-t nézzek de látjátok milyen jól sikerült :D
Najó nemtudom hogy leírjam e ezeket de hát végülis ez is én vagyok, és ez az én oldalam szóval ha már valaki olvassa legyen jól tájékozott :D Aki régebb óta olvas, vagy visszaolvassa a kb 2-3 éves bejegyzéseket az tudja, hogy én sokat füveztem de aztán valahogy abbahagytam, nemtudom nem volt sok időm rá, elfoglalt voltam nem voltam annyit olyan társaságba gondolom éppen valamelyik barátom miatt akivel együtt voltam. Gondoltátok volna valaha hogy a családom szoktat rá vissza? xd És most nem arra gondolok hogy jaj családi gondok és azért hanem azért mert karácsonykor kimentem unokatesomhoz aki Bulgáriába lakik jelenleg mert ott jár egyemetre, de az a lány nagyon bolond olyat LSDztünk együtt hogy 2 napig azt hittük hogy a testünkön kívül vagyunk vagyis ergo kivulról láttuk magunkat nagyon durva volt. Amíg én kint voltam 2 hetet Bulgáriába addig a barátom (akivel még mindig jelenleg is együtt vagyok már több mint egy éve és ő sem arról híres hogy nem fogyaszt semmit xd) is ujra elkezdett füvezni mert amugy 2-3 éve vele toltam rendesen és mikor hazajöttem olyan dolgokat toltunk együtt hogy hu nagyon jó volt. Szóval már fél éve ujra elkezdtem füvezni és érzem rendesen hogy megárt de nagyon vicces olyan bolond lettem tőle xd Rendesen már alapból behaluzok dolgokat jó alapból se voltam semmi de most.. :D Nem tudom ezt most miért írtam vehetitek csak egy történetnek vagy egy tanulságnak hogy ha masszív fogyasztó vagy lesznek hatásai de basszus egyszer vagyunk fiatalok és egyszer élünk mindent ki kell próbálni. És attól még hogy füvezek vagy akármi nem leszek egy drogos csira ugyanúgy járok iskolába, sőt szeptemberbe kezdem az egyetemet az év végi jegyeim is minden évben 4,3 fölött volt az átlaga szóval nem lehetetlen és nem is kell leírni hogy aki fogyaszt valamit abból semmi se lesz mert látjátok nem lehetetlen én is itt vagyok :D
|