sz á z k i l e n c v e n h a t o d i k
Sziasztoook :D nincs aggódás ittvagyok, nem tüntem el csak rengeteg dolgom van/volt. Mikor írtam utoljára? több mint egy hete. Azthiszem előző hét szerdán :/ szóval régen.. Hát ja, Ha szeretnétek elmesélem, ha nem szeretnétek akkor is elfogom, mert nincs más választásotok :D:D
szóval csütörtök reggel fölhív a "bátyám" igen azért idézőjeles mert nem igazi bátyám csak olyan mintha a bátyám lenne mert imádom <3 emlékeztek még a százhetvenharmadik bejegyzésre? énse nyugi csak most kerestem vissza. Ebben a bejegyzésben írtam róla. Bencéről jó igen egyefenyő kimondom a nevét mert valószínű így könyebb lesz megírnom a bejegyzést és még érthetőbb is lesz. Szóval ittvan a sz á z h e t v e n h a r m a d i k bejegyzés, ha akarjátok olvassátok el előtte talán könyebben megértitek miről makogok ebben a bejegyzésben majd :D
Szóval csütörtök reggel Bence fölhív, hogy jön föl pénteken pestre elintézni pár ügyet és jó lenne végre találkozni (igen százezer éve nem találkoztunk.. tavaly 2013 nyarán utoljára talán) mondom persze meg minden. Pénteken suli után rögtön mentem hozzá (van pesten egy lakása:D:D kisburzsuly-j) egész hétvégén együtt voltunk sőt még hétfőn is:D igen én kis kópé gyerek vagyok nem mentem hétfőn suliba de nem fogok belehalni:D szóval egész végig vele voltam és áááááá olyan jó volt *-* végigjártuk egész pestet, voltunk szombaton a nemzeti vágtán fölültünk a budapest eye-ra beültünk a fröccsteraszra meg minden *-* ÉS IGEN mielőtt valaki megszögezne vagy mi az a szó ítélkezne nem nem a pasim nincs köztünk semmilyen szexuális kapcsolat csak tisztán a báttyám!! aki egy kicsit öreg.. najó annyira nem is csak 22 vagy 21 hubaszki nemtudom pedig most januárba lesz a szülcsinapcsija najó majd megkérdezem tőle :P valószínű most minimum nyárig újra nem fogom látni Bencét pedig már most nagyon hiányzik :(:( hát ömm ja ittvan a mentségem miért nem írtam péntektől-hétfőig :D hát a többi napokon azért nem írtam mert voltam barátnőmmel vásárolni, tanultam is mert hát mégis csak muszáj, meg sorozatot is nézem :D
Szóval ennyi lenne, igyekszem mostmár rendszeresen írni, meg hát kéne valamikor valami outfites poszt is mert hát sok új ruha.. :P
sz á z n e gy v e n ny o l c a d i k igen elbasztam a számozást de nembaj. 148.2
Igen igen tudom elbasztam a számozást mert ez is 148ra jött ki de mostmár ez van.. elcsúsztunk egy bejegyzéssel hűű de nagy dolog így jártunk :P :D
Szóval holnap utazok el.. legyetek jók pajtik sietek vissza hozzátok <3 de ne aggódjatok nem maradtok bejegyzések nélkül majdnem minden napra jutni fog egy bejegyzés :P várom már. igaz nem lesz egy nagy kikapcsolódás mert hát sajnos van fullprofi mobilnetem de majd igyekszek nem veszekedni senkivel :DDD csak nyaralni, pihenni, napozni, úszikálni a balcsiba és élvezni a nyarat :D
Tudjátok milyen érzés nyáron kipihenten kelni? MERT ÉN NEM:D fantasztikus érzés arra kelni hogy hallod VALAKI CSÁMCSOG A SZOBÁDBAN!:D kinyitom a szemem azt látom legjobb barátomat. föl se fogtam hogy ittvan mondom úristen te mit keresel itt:D van kulcsa egyébként a házunkhoz de most anya engedte be őt xd és zabált:D zabált és közben kockult a gépemen :D hát fantasztikus volt erre kelni:D Aztán segített bepakolni a nyaralásra bár aztán vele se mentem sokra...:D főleg hogy úgy bevágott mindent a bőröndömbe.. a hajtogatás luxus itt errefele főleg barátomnak xddd nade most megyek mert még összekell hajtogatnom mindent..:DDDDD
VIGYÁZZATOK MAGATOKRA PUSZOOO :*
sz á z n e gy v e n ny o l c a d i k
Szóval azthiszem ilyen egy jó nap:D Reggel 10 óta most vagyok először itthon. 10kor elhagytam a házat mentem pasimhoz előtte beugrottam vásárolni, ittam egy jégkását majd 4körül eljöttem tőle és találkoztam barátnőmmel mert S.O.S helyzet volt. Részemről. De igen ezt azthiszem holnap kitárgyalom mert ma már fáradt vagyok hozzá :D vagy tudjátok mit elmesélem ma de persze csak azután miután a mai napomat elmeséltem:D Szóval miután találkoztam legjobb barátnőmmel geyütt fölhívtuk legjobbfiúbarátunkat (ez a sok legfobb fuxd) hogy jöjjön ki beszélgetni:D beszélgettünk komoly dolgokról és persze hülyéskedtünk :D Volt egy 2 literes üvegtünk teli vízzel. RÁMÖNTÖTTE :D igazán cuki dolog volt:D ígyis majd megfagytam már 9kor kint de neeeem hát persze hogy rám kellett öntenie 2 liter vizet :D végülis a mai pancsi is meg volt oldva:D jó de cuki volt mert utána odaadta a pulcsiját:D:D hát ez a minimum ezután:D jó mondjuk én is öntöttem rá.. de körübelül úgy volt hogy rajtam volt másfél liter víz rajta meg fél liter :D köcsöggyerek <3
na és most az SOS helyzetről. Drága szeretett egyetlen cukorbogár édespofi exem cukin keresztbetett. Ugye írtam róla már régebben 2 bejegyzésben is hogy mi történt. röviden annyi hogy: BÍZTAM BENNE DE ELJÁTSZOTTA A BIZALMAM. Ha valaki eljátsza a bizalmam végzett nálam. számomra az már egy halott ember. Tegnap egész nap vele voltam elmentünk kocsikázni igen hülye ötlet volt ezt én is tudom. Beszélgettünk. És igen jó volt vele beszélgetni. Mert szeretek vele beszélgetni. Csináltunk egy közös képet. De megkértem őt hogy ne tegye föl sehova és végképp ne küldje el a pasimnak mert holnap (vagyis ma) elmondom neki hogy találkoztam vele (vagyis a volt pasimmal). DENEM. ez a drága elküldte a pasimnak fb a képet.. ígyhát veszekedtünk egy sort. ROHADTUL FÖLBASZOTT AZ EXEM. nem ilyen volt. megváltozott... aztán adta az önsajnáltatást hogy jaj most senki nem szereti senki nem fog vele beszélni hát mondtam neki ezek után ne is csodálkozzon ha ilyen geci és így átbassza az embereket. TÉNYLEG bíztam benne. rettentően közel álltunk egymáshoz és azthittem hogy ost hogy így a semmiből 1 év után rámírt és jól elbeszélgettünk lehetünk barátok vagy legalább ne utáljuk egymást.. dehát újra ugyanott tartunk ahol befejezük egy hete. szép.. gratulálok (Y)
amúgy lehet hogy úgy tünt hogy full idegesen írom ezt a pár sort az exemről pedig nem mert partizok egyedül egy üveg bacardival és tökjó kedvem van és már tltettem magam rajta pasimmal is szent a béke :D
|